Második alkalommal került megrendezésre 2015. április 23-án a Tavaszi Húsvétkergető Ovis Futóverseny Kaposváron!

A Szigetvári Takarék, Kaposvári Fiókunk a Berzsenyi Dániel Tagiskolával karöltve, hagyományteremtő szándékkal rendezte meg idén is az óvodáskorú gyermekek számára a futóversenyt. Nagy örömmel kísértük figyelemmel, hogy a tavalyi, 2014-es verseny pozitív visszhangja után, várakozásainkat felülmúlván több, mint 1000 óvodás és kisiskolás, családtagjaik és nevelőik vettek részt az eseményen.

 

A rendezvény a sportolás mellett több érdekességet is tartogatott a legfiatalabbak számára, úgy, mint például a Kaposvári Liszt Ferenc Zenei Alapfokú Művészeti Iskola műsora, a gyümölcs és gyümölcslé kóstoló, a Katica Tanya Kézműves foglalkozása vagy az állatsimogató.

 

A rendezvénnyel nem titkolt célunk az volt, hogy az óvodás és alsó tagozatos gyermekek és szüleik érdeklődését a sport, valamint az egészséges életmód felé irányítsuk, megismertessük a legfiatalabbakat a mozgás örömével. A Szigetvári Takarék számára kiemelten fontos a fiatalok, beleértve a kisiskolás korosztály oktatásának, tájékozottságuk fejlesztésének támogatása, nem csak az alapvető pénzügyi ismeretek elsajátítása, pénzügyi kultúrájuk, de sporttal, egészségmegőrzéssel kapcsolatos ismereteik fejlesztése is.

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy az Azonnali Fizetési Rendszerben tervezett karbantartás miatt várhatóan 2022.05.21. 23:30 - 2022.05.22. 04:00 óra között 1-3 perces szolgáltatás kiesés várható. Ezen időszak alatt az azonnali fizetési tranzakciók elutasításra kerülhetnek.

 

Részletek