Ismét pécsi győzelem a PénzSztár vetélkedő 2014. november 13-án megrendezett, izgalmakkal teli, dél-dunántúli regionális fordulóján.

712 négyfős csapat, közel 3000 középiskolás adta le nevezését az idén immár második alkalommal elinduló PénzSztár vetélkedőre. A TAS-11 Kft. által megrendezett Országos Középiskolai Pénzügyi - Gazdasági Versenyének dél-dunántúli regionális fordulóján a régió legjobb négy csapata mérte össze tudását Pécsett, az ország további területein versenyző diáktársaikkal egy időben.

 

A vetélkedő házigazdájaként a Szigetvári Takarék a verseny társrendezőjével, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben fogadta a fordulóra érkező csapatokat. Az előző évhez, s a korábbi fordulókhoz hasonlóan a délután folyamán a csapatokra ez esetben is különféle izgalmas feladat várt a 11 fordulós verseny alatt. 


A versenyző csapatok teljesítményét egy három főből álló szakmai zsűri értékelte: Bugár Csaba a Zsűri Elnöke, a Diákhitel Központ vezérigazgatója, dr. Szabó István Főigazgató Úr, a NAV Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága, valamint dr. Kiss Endre, a Szigetvári Takarék Igazgatóságának Elnöke.

 

A Dél-Dunántúli régió mindhárom megyéje képviseltette magát e regionális fordulón: Tolna megyéből érkezett a paksi „EconoMix’14” és a bonyhádi „PéÜgyesek”csapat, Somogy megyéből, Marcaliból a „MakroSiker” négyes, és végül, de nem utolsó sorban Baranya megyéből a „RacePénz”. A szoros, több órán keresztül tartó versenyen végül a pécsi Janus Pannonius Gimnázium „RacePénz” csapata nyerte el az első helyezést.

 

A vetélkedő következő állomása a november 26-án megrendezésre kerülő országos elődöntő lesz, ahol immár a 7 régiós győztes mérkőzik meg egymással a legjobb négybe kerülésért, a mindent eldöntő végső döntőben való szereplésért.

A Szigetvári Takarékszövetkezet szívből gratulál minden kedves versenyzőnek, és további sok sikert, eredményes szereplést kíván a továbbjutott csapatnak az országos elődöntőben!

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy az Azonnali Fizetési Rendszerben tervezett karbantartás miatt várhatóan 2022.05.21. 23:30 - 2022.05.22. 04:00 óra között 1-3 perces szolgáltatás kiesés várható. Ezen időszak alatt az azonnali fizetési tranzakciók elutasításra kerülhetnek.

 

Részletek